Archive for március, 2008

A mops kínai eredetű kutyafajta, i.e. 4. században készültek róla az első feljegyzések. Kis termete, nyugodt természete, barátságos viselkedése miatt társasági kutya maradt az idők során. Tenyésztése során is a jó szocializációra helyezték a hangsúlyt. Kiemelkedő az emberszeretete, a gyermekek iránti érzékenysége. Kedves külseje hatalmas lelket rejteget.

A mopsz, az ember legjobb barátja

Nemcsak kutyusunk egészsége megőrzésének érdekében szükséges hogy a lakásban éljen velünk. Számára a gazdi jelenti a mindent, az emberek között érzi jól magát. Mindig ott van, ahol éppen hangot hall, ahol simogatást kap. Ideális társ a gyermekek mellé bájos, mindent elnéző viselkedése miatt valamint az idősek mellé nyugodtságának, vidámságának köszönhetően.

Furcsa hangok

A mopszot sokan gyűrött, nyomott, kedves kis arcuk miatt szeretik. Azonban tudnunk kell, hogy ezt orruk megrövidítésével érték el a tenyésztők őseiknél. Ennek következtében nyáron nehezen jutnak levegőhöz a nagy melegben és gyakran horkolnak is. Hangos szuszognak ha izgatottá válnak, ha valamit szeretnének megkaparintani.

A mopsz gondozása

Read the rest of this entry »

Kevés annál kedvesebb meglepetés van, mint amikor a születésnapi ajándékok közt egy vidám kiskutya is érkezik a házhoz. De, hogyan tovább, mit kezdjünk vele ? Hiszen mégse rakhatjuk a polcra a soha el nem olvasott könyvek közé… (Ha pedig te vagy az, aki állatot akar ajándékozni, fontold meg előtte jól ! Lehet, hogy nagy örömet okozol, de egyúttal sok gondot is akasztasz a másik nyakába.)

Ideális esetben a kölyköket 2 hónapos korukban választják el az anyától, ezután kerülnek új gazdá-jukhoz. Ez a kiskutyának hatalmas trauma : elsza-kad az anyjától, a testvéreitől, megszokott kör-nyezetéből és idegen emberek közé kerül. Nem csoda, ha eleinte meg van szeppenve és első éjszaka sírdogál. Ilyenkor légy türelemmel ! Pró-báld meg csitítgatni és a kijelölt helyére fektetni. Nagy hibát követ el, aki könyörtelen szigorral ki-zárja a kutyust az előszobába vagy a pincébe, mondván “nehogy elkényeztesse”. Fontos, hogy a kiskutya eleinte sokat legyen az ember közelében, érezze, hogy biztonságban van és ezáltal magabiztossá, félelmet nem ismerővé váljon.
Read the rest of this entry »

Népszerű
Hirdetés
  • Francia bulldog
    Mire jó a francia bulldog? Bár külseje megtévesztő lehet, a francia bulldog elsősorban kedvencként tartott kutyafajta. Ideális társ idős emberek számára is, rajongó odaadással csüng gazdáján és annak családján. Emellett nagyon jó jelzőkutya, a szokatlan zajok, gyanús idegenek nem kerülik … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Mopsz
    A mopsz, az ember legjobb barátja Nemcsak a mopsz egészsége megőrzésének érdekében szükséges, hogy a lakásban éljen velünk. Számára a gazdi jelenti a mindent, az emberek között érzi jól magát. Mindig ott van, ahol éppen hangot hall, ahol simogatást kap. … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Közép schnauzer
    Kiknek nem való közép schnauzer? A közép schnauzer nem ajánlott olyan embereknek, akik flegmatikus, lusta kutyára vágynak. A schnauzert nem elég naponta egyszer megetetni – foglalkoztatásra vágyik és a család teljes jogú tagja szeretne lenni. A közép schnauzerek gazdájuk iránti … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Yorkshire terrier
    A yorkie egyáltalán nem remegő öleb, hanem igazi terrier! Sem a nála nagyobb kutyáktól, sem az idegen jövevényektől nem szokott megijedni. Bár mérete kicsi, nem csupán szobakutya, kiválóan érzi magát a szabadban, kertben vagy éppen az erdőben kirándulva gazdájával. Gazdájához … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Csivava
    Kinek való a csivava? A chihuahua nagyon megfontolja ki legyen a gazdája, de a kiválasztotthoz végtelenül ragaszkodik. Az imádott gazdát, ha kell meg is védi, természetesen nem nagy az ereje, de nagy akaraterő rejlik benne. A szeretet és a kényeztetést … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Eladó komondor 2012. január 25. szerda
    Törzskönyvezett növendék komondor szuka eladó. […]
  • Ígéretes komondor kiskutyák eladók 2012. január 19. csütörtök
    Somogyi Betyár kennelből ígéretes komondor kiskutyák, szukák és kanok igényes gazdiknak eladók. […]
  • DOBERMANN KÖLYKEIM SZERETÖ GAZDIKRA VÁRNAK 2012. január 19. csütörtök
    Minőségi dobermann kölykök eladók a MADARAS-PUSZTAI kennelben,3* oltva,4* féregtelenitve, a fülvágás kérésre megoldható, a kölykök apjuk az idei Dobermann fiatal IDC Villággyőztes YOUTH SERBIA CHAMPION,YOUTH EUROPEAN TROPHY WINNER,A.I.A.D. YOUTH CLUB WINNER,3 ország fiatal KLGY,IDC 2009 - VICE IDC PUPPY WINNER ,HD-A,Obi wan Kenobi de Grande Vinkó.A szuka egy […]
  • Skót terrier kölykök 2012. január 18. szerda
    Skót terrier kan (fekete)törzskönyvezett kiskutyák eladók, gondos gazdiknak. Február végén elvihetők. […]
  • SKÓT TERRIER 2012. január 18. szerda
    Skót terrier import és saját tenyésztésű champion kanokkal fedeztetést vállalunk. […]
Kutyás oldalak
Lovas weblapok
Macskás weblapok