Kiskutya

Mialatt Magyarországon a kedvtelésből tartott kutyák száma igen magas (ide tartozik minden eb, amely nem hivatásos munkakutya), addig a velük való bánásmódban már nem jeleskedünk. Nap, mint nap értesülhetünk rémséges esetekről, melyeknek szenvedő alanyai kutyák, és több fórumon is megkongatták már a vészharangot a hazai menhelyeken uralkodó állapotok miatt is.

Ha ez utóbbi téma szóba kerül, sokan együttérzően bólogatnak, és azzal nyugtatják magukat, hogy előbb-utóbb mindegyik elhagyott kutya gazdához kerül majd. Addig pedig jó helyen vannak a menhelyeken, ahol szerető aktivisták gondozzák őket. Nagyon kényelmes ez a gondolat, de sajnos azonban mindez a valóságban nem így működik.

A fajtatisztaság bűvöletében

A valóság az állatszerető emberek és szervezetek önfeláldozó munkájáról (vagy inkább szélmalomharcáról), túlzsúfoltságról, betegségekről, alultápláltságról szól. De még ha valami csoda folytán az összes menhely számára rendelkezésre állna annyi pénz, hogy védenceiket létszámuknak megfelelő mennyiségű és méretű kennelekben, állandó orvosi felügyelet, valamint kielégítő táplálás mellett tarthatnák, még akkor sem érnék el igazi céljukat, mely az átmeneti szállás biztosítása mellett a végleges gazdához való juttatás lenne. Ennek oka pedig a megfelelő szemlélet hiánya. Itthon nem „divat” menhelyről kutyát elhozni, még kevésbé keverék kutyát tartani. A kettő valamilyen szinten összefügg, hisz a menhelyen található ebek döntő többsége keverék. Tapasztalatok szerint a fajtatiszta menhelylakóknak nagyobb az esélye új otthonba kerülni, mint a többieknek, ami arra enged következtetni, hogy hazánkban szinte csak a fajtatiszta kutya a KUTYA, a többiek az elfelejtett másodrendűek. Ugyanezt támasztják alá a puszta tények: mialatt a hirdetések százszámra kínálják a fajtatiszta kutyákat, a menhelyek zsúfolásig telnek keverékekkel. Elképzelni sem tudom (merem), hogy hová kerül ez a rengeteg kutya…

Mindezért persze szapulhatjuk a lelketlen „kutyagyárosokat” is, akik százszámra ontják magukból az adott fajta ideális küllemi és jellembeli tulajdonságaitól fényévekre kullogó, de mégiscsak fajtatiszta ebeket, látni kell azonban, hogy kereslet nélkül nincsen kínálat. Mikor elítéljük ezeket az embereket – hozzáteszem, jogosan –, akkor ne feledkezzünk meg a keresletet megteremtő tömegekről sem, akikről ha lehántjuk a kutyaneppereket, még mindig jelentős vásárlóerőt képviselnek.

A döntés tudatossága

Saját többéves, személyes tapasztalataim szerint a kutyavásárlók többsége szinte csak külső benyomásai alapján dönt egyik vagy másik fajta mellett. Meglátja, megtetszik, és rohan telefonálni (majd megveszi a legolcsóbbat), figyelmen kívül hagyva az adott fajta igényeit, saját lehetőségeit, képességeit, hiszen csak egy kutyáról van szó… Eszébe sem jut, hogy kezébe vegyen egy szakfolyóiratot vagy könyvet, melyből jobban tájékozódhat. Tudom, hogy mindez unalomig ismételgetett frázis, mégsem lehet elégszer hangsúlyozni. Lefogadom, hogy ugyanezek az emberek akkurátusan képesek áttanulmányozni egy hifi-torony vagy DVD-lejátszó használati utasítását, mely esetenként feleannyiba kerül, mint egynémely fajta „pedigrés” egyede, holott ezek csak műszaki cikkek, nem pedig 10-15 évig élő, érző lények, akiknek nemcsak fizikai, hanem szellemi és lelki igényei is vannak. Az eredmény: csalódás, kutyaeladás, -kidobás, menhely, vagy „jobb” esetben egy életen át tartó unatkozás a kutya számára a kennel sarkában.

Akadnak persze, akik valamennyit informálódnak a választott fajtáról, de nemcsak rosszul értelmezik a tudnivalókat, hanem túlértékelik saját képességeiket. Erre több példát is láttam saját környezetemben. Édesanyám egyik kolléganőjének anyósa például „személyvédelemre” vásárolt óriás schnauzert magának. A kutya hamar felcseperedett, magabiztos, energikus, erőteljes snacivá érett, de nevelés hiányában – természetesen önhibáján kívül – egyre több problémát okozott. Ennek következtében egyhamar megutálták a szomszédok, míg végül valaki méreggel tett pontot rövid életére.

Olvasd el az egész cikket a >> Kutya.hu -n!