A mops kínai eredetű kutyafajta, i.e. 4. században készültek róla az első feljegyzések. Kis termete, nyugodt természete, barátságos viselkedése miatt társasági kutya maradt az idők során. Tenyésztése során is a jó szocializációra helyezték a hangsúlyt. Kiemelkedő az emberszeretete, a gyermekek iránti érzékenysége. Kedves külseje hatalmas lelket rejteget.

A mopsz, az ember legjobb barátja

Nemcsak kutyusunk egészsége megőrzésének érdekében szükséges hogy a lakásban éljen velünk. Számára a gazdi jelenti a mindent, az emberek között érzi jól magát. Mindig ott van, ahol éppen hangot hall, ahol simogatást kap. Ideális társ a gyermekek mellé bájos, mindent elnéző viselkedése miatt valamint az idősek mellé nyugodtságának, vidámságának köszönhetően.

Furcsa hangok

A mopszot sokan gyűrött, nyomott, kedves kis arcuk miatt szeretik. Azonban tudnunk kell, hogy ezt orruk megrövidítésével érték el a tenyésztők őseiknél. Ennek következtében nyáron nehezen jutnak levegőhöz a nagy melegben és gyakran horkolnak is. Hangos szuszognak ha izgatottá válnak, ha valamit szeretnének megkaparintani.

A mopsz gondozása

Szőre rövid és tömött, nem igényel különösebb törődést. Felesleges ruhákba bújtatni télen, rövid orra, megrövidült légutai miatt azonban gyakori nála a megfázás. Mindenképpen szüksége van egy meleg, fűtött alvóhelyre. Gyűrött pofijuk ápolást igényel, ugyanis a redők alatt összegyűlhet a kosz. Ezt vattával ki kell tisztítani, majd hintőporral beszórni legalább kéthetente, de nyáron méggyakrabban.

Mopsz, az arisztokrata

Magával ragadó természete miatt számos király, uralkodó, híresség választotta társának a mopszot, úgy mint: Hallgatag Vilmos, II. Stuart Mária, Voltaire, William Hogarth, Pompadour márkiné, Marie-Antoinette, Viktória királynő és még sokan mások. Mai formáját is ennek köszönheti, ugyanis számos király támogatta e fajta tenyésztését történelmünk során. Arisztokrata jelleme azonban falánkságában is megmutatkozik. Válogatós, de amit szeretne megkapni, biztosan sikerül lekönyörögnie a gazdi tányérjáról.

A mopsz betegségei

Hajlamos a sérvre kölyök korában, ezt azonban gyakran ki lehet azzal küszöbölni, ha nem emeli fel a gazdi, mert eközben erőlködik a kiskutya. Ha kialakul a sérv, akkor sincs ok pánikra. Gyakran ez néhány hónapos korára eltűnik, érdemes várni, hiszen a műtét csak felesleges megpróbáltatásokat jelent a kiskutya számára. Óvjuk kutyusunk szemét is! Nemcsak arra kell figyelni, hogy egy játszótársai ne kapjanak bele, hanem a jó minőségű tápra és a vitaminokra is. Sok idős mopsszal lehet találkozni, akiknek a szeme megromlott az évek során, esetleg meg is vakult szegény.

Forrás: kiskutya.hu

Leave a Reply

Népszerű
Hirdetés
  • Francia bulldog
    Mire jó a francia bulldog? Bár külseje megtévesztő lehet, a francia bulldog elsősorban kedvencként tartott kutyafajta. Ideális társ idős emberek számára is, rajongó odaadással csüng gazdáján és annak családján. Emellett nagyon jó jelzőkutya, a szokatlan zajok, gyanús idegenek nem kerülik … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Mopsz
    A mopsz, az ember legjobb barátja Nemcsak a mopsz egészsége megőrzésének érdekében szükséges, hogy a lakásban éljen velünk. Számára a gazdi jelenti a mindent, az emberek között érzi jól magát. Mindig ott van, ahol éppen hangot hall, ahol simogatást kap. … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Közép schnauzer
    Kiknek nem való közép schnauzer? A közép schnauzer nem ajánlott olyan embereknek, akik flegmatikus, lusta kutyára vágynak. A schnauzert nem elég naponta egyszer megetetni – foglalkoztatásra vágyik és a család teljes jogú tagja szeretne lenni. A közép schnauzerek gazdájuk iránti … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Yorkshire terrier
    A yorkie egyáltalán nem remegő öleb, hanem igazi terrier! Sem a nála nagyobb kutyáktól, sem az idegen jövevényektől nem szokott megijedni. Bár mérete kicsi, nem csupán szobakutya, kiválóan érzi magát a szabadban, kertben vagy éppen az erdőben kirándulva gazdájával. Gazdájához … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Csivava
    Kinek való a csivava? A chihuahua nagyon megfontolja ki legyen a gazdája, de a kiválasztotthoz végtelenül ragaszkodik. Az imádott gazdát, ha kell meg is védi, természetesen nem nagy az ereje, de nagy akaraterő rejlik benne. A szeretet és a kényeztetést … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Eladó komondor 2012. január 25. szerda
    Törzskönyvezett növendék komondor szuka eladó. […]
  • Ígéretes komondor kiskutyák eladók 2012. január 19. csütörtök
    Somogyi Betyár kennelből ígéretes komondor kiskutyák, szukák és kanok igényes gazdiknak eladók. […]
  • DOBERMANN KÖLYKEIM SZERETÖ GAZDIKRA VÁRNAK 2012. január 19. csütörtök
    Minőségi dobermann kölykök eladók a MADARAS-PUSZTAI kennelben,3* oltva,4* féregtelenitve, a fülvágás kérésre megoldható, a kölykök apjuk az idei Dobermann fiatal IDC Villággyőztes YOUTH SERBIA CHAMPION,YOUTH EUROPEAN TROPHY WINNER,A.I.A.D. YOUTH CLUB WINNER,3 ország fiatal KLGY,IDC 2009 - VICE IDC PUPPY WINNER ,HD-A,Obi wan Kenobi de Grande Vinkó.A szuka egy […]
  • Skót terrier kölykök 2012. január 18. szerda
    Skót terrier kan (fekete)törzskönyvezett kiskutyák eladók, gondos gazdiknak. Február végén elvihetők. […]
  • SKÓT TERRIER 2012. január 18. szerda
    Skót terrier import és saját tenyésztésű champion kanokkal fedeztetést vállalunk. […]
Kutyás oldalak
Lovas weblapok
Macskás weblapok