13 éve husky tartóként szomorúan tapasztalom, hogy a husky ismét divatkutya. Annak minden hátulütõjével együtt.
Mostanában ismét elszaporodtak a husky hirdetések, fõleg az interneten. A legtöbb szuka tulajdonos (persze Ön kedves Olvasó a kivétel) szinte kötelezõnek érzi magára nézve, hogy kiskutyákat kényszerítsen a világra.
Sok olyan hirdetést látok – elsõsorban az Interneten – ahol a kiskutyák annyiban hasonlítanak a huskyra, hogy legalább az egyik szemük kék. Nem beszélve a szülõk és a kölykök tartási körülményeirõl, amik szintén számos esetben finoman fogalmazva is kívánnivalót hagynak maguk után. A gyanútlan vásárló rohan az olcsó kutyáért, és jó esetben késõbb tudatára ébred, hogy nem ilyen lovat… izé kutyát akart, rosszabb esetben õ is szaporításba kezd vele.

A MEOE honlapján lévõ figyelemfelhívást néhány internetes hirdetési oldalra rendszeresen bemásoljuk, ezzel hívva fel a leendõ gazdik figyelmét, hogy ne hagyják magukat becsapni. Néhány lelkes huskys jóvoltából létrejött egy fajtamentõ hálózat, ahol az elhagyott, kóbor és menhelyen vagy sintértelepen, esetleg méltatlan körülmények között tartott huskykon igyekeznek segíteni. (Ezzel egyidõben sikeresen beindult malamut és szamojed fajtákban is.) Mindenkinek, akik kutyát szeretne, elsõsorban ajánljuk, hogy fogadjon örökbe egyet ezek közül a szerencsétlen sorsú kutyusok közül. Elérhetõségük: www.huskymentes.hu.
De mindez csak tüneti kezelés, véleményem szerint a szaporítás lehetõségét kell elõször megszüntetni.
Ezért hosszas töprengések és a lehetõségek mérlegelése után kidolgoztam egy feltételrendszert.
Bevallom, az ötlet nem az enyém, én csak alkalmazni szeretném azt, ami a macskatenyésztõknél és külföldön több kutyafajtánál is sikeresen mûködik, sõt néhány hete hallottam, hogy már Magyarországon is van más fajtában olyan kennel, akik alkalmaznak hasonló módszert.
A dolog lényege, hogy különbséget tegyünk a kutyavásárlók között.
Részletesen:
Kennelünkben ezentúl kétféle törzskönyvvel lehet kutyát vásárolni. Tenyésztési és hobby célra.
Természetesen továbbra sem szándékozunk több almot lehozni, mint amennyit feltétlenül szükségesnek érzünk tenyésztési céljaink megvalósításához. De mivel egy alomban nem csak az az egy kiskutya születik meg, akit meg szeretnénk tartani, a többinek szeretnénk minél jobb gazdit találni.
Kutyáinknak és utódaiknak továbbra is a lehetõ legjobbakat szeretnénk biztosítani, amibe a kiskutyák gondos felnevelése mellett beletartozik a szülõk megválogatása egészségben-küllemben-jellemben.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az örökletes betegségeket kiszûrjük, és igyekszünk mindent megtenni ennek érdekében.
A tenyésztési célra eladott kutyák leendõ gazdáinak elõször is meg kell felelni egy magasabb elvárásnak. A beszélgetések során ki fogjuk õket kérdezni, mennyit is tudnak a huskyról, mint fajtáról, milyen célkitûzéseik vannak a tenyésztésben és miért pont a mi kiskutyánkban látják ennek lehetõségét. És még számos hasonló kérdésünk szokott lenni a telefonálókhoz vagy személyesen, esetleg e-mailben érdeklõdõ gazdijelöltekhez is. Ha a családi kupaktanács egyértelmûen úgy ítéli meg, hogy bizony õ olyan, aki a husky, mint fajta jobbá tételén fáradozik, akkor a részletes szerzõdés mellé a kutya eredeti törzskönyvét (ja és nem utolsósorban jelentkezési sorrendben második, harmadik választású kiskutyát is) megkapja.
Szerzõdésünk, mint eddig is, részletesen tartalmazza a tenyésztõ és a tulajdonos egymással szembeni elvárásait, a kutya jellemére és küllemére vonatkozó bizonyos mértékû garanciát.
A másik lehetõség, ami a dolog lényege két részre bontható. Mint azt eddig is tettük, elsõsorban mindenkinek azt ajánljuk, hogy fogadjon örökbe egyet a mentendõ kutyák közül. Ha õ mégis ragaszkodik egy törzskönyves valóban husky kutyához, akkor felajánlunk egy kiskutyát hobby célra. Õt egy teljesen másfajta szerzõdéssel bocsátjuk el, ami nem tartalmaz kiállítási garanciákat, kizárólag a kutya tartására vonatkozó elvárásokat, illetve a szülõk szûrési eredményein keresztül bizonyos fokú biztosítékot.

(1998. XXVII Állatvédelmi Törvény
Tilos:
- állatot kínozni, károsítani;
[...]
3. § E törvény alkalmazásában:
[...]
4. állatkínzás: [...] továbbá az öröklõdõ betegségben szenvedõ – nem kísérleti célra szánt – állategyed tenyésztése, szaporítása;)

A gazdijelölt természetesen itt is mérlegelés alá esik, mert nem szeretnénk egyetlen kiskutyánkat sem a fajtamentés oldalán vagy menhelyeken viszontlátni.
A kutya törzskönyvét azonban nem, csak egy törzskönyvmásolatot adunk a kutyus mellé.
Ezzel a törzskönyvmásolattal kiállításra nevezni tudja a kutyát, úgy, hogy errõl mi is tudomást szerzünk, azonban a kutyát a nevére íratni nem tudja, és ezzel az esetleges szaporulatra sem tud törzskönyvet kiváltani.
Értelemszerûen ez utóbbi típusú eladásnál a kutya ára sem azonos egy tenyésztési célú kutyával. És a gazda csak a tenyésztési célú kutyák után választhat a kölykök közül.
Nem zárhatjuk ki (és nem is akarjuk) azonban, hogy ezeket a kutyusokat is a nevére vegye a gazdi, hiszen nem lehet tizenvalahány évig minden kiskutya a miénk, ezért itt jön a dolog lényege:
Elsõ variációban a gazdi 1 éves kora után igazolja, hogy a kutyát ivartalanította. Ezt az igazolást ellenõrizzük (Kanoknál ugye nem kell részleteznem, hogy igen egyszerû a módja, a szukákat pedig állatorvossal vizsgáltatjuk meg.) Amennyiben a dolog tényleg megtörtént, a gazdi megkapja az eredeti törzskönyvet és az átíráshoz szükséges papírokat.
Másik lehetõség, hogy a gazda idõközben meggondolta magát és mégis tenyésztésre szeretné áldozni pénzét és szabadidejét. Ebben az esetben a kutya 1 éves kora után át kell beszélnünk az elsõ variációban említett szempontokat. Aztán ha az árkülönbözet kifizetésére is hajlandó, akkor megkapja az eredeti törzskönyvet és az átírási papírokat.

Hangsúlyoznom szükséges, mert ez már többször is kérdés volt az érdeklõdõk részérõl, hogy a kölykök minõségében nincs különbség. Az is lehet, hogy egy alomból nem is választanak tenyésztési célra, így pont az elsõ jelentkezõ lehet akár második választó is. (Az elsõ választású kiskutya mindig a tenyésztõé, esetleg az elsõ a fedeztetésért jár, akkor a második a miénk) A különbség kizárólag az árban és a papírformában van. Bármelyik változatot választjuk azonban, ahhoz továbbra is ragaszkodunk, hogy folyamatos információnk legyen a kutya hol és hogyanlétérõl.

Csak remélni tudom, hogy a módszer mindenki számára érthetõ és kedvezõ visszhangra talál. Örömmel látnám, ha más is alkalmazná és fõleg annak örülnénk a legjobban, ha a fajtamentõk munka nélkül maradnának.

Béres Gyöngyi és Gombai Zsófi

Forrás: Sophie’s Pearl kennel honlapja.

Leave a Reply

Népszerű
Hirdetés
  • Francia bulldog
    Mire jó a francia bulldog? Bár külseje megtévesztő lehet, a francia bulldog elsősorban kedvencként tartott kutyafajta. Ideális társ idős emberek számára is, rajongó odaadással csüng gazdáján és annak családján. Emellett nagyon jó jelzőkutya, a szokatlan zajok, gyanús idegenek nem kerülik … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Mopsz
    A mopsz, az ember legjobb barátja Nemcsak a mopsz egészsége megőrzésének érdekében szükséges, hogy a lakásban éljen velünk. Számára a gazdi jelenti a mindent, az emberek között érzi jól magát. Mindig ott van, ahol éppen hangot hall, ahol simogatást kap. … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Közép schnauzer
    Kiknek nem való közép schnauzer? A közép schnauzer nem ajánlott olyan embereknek, akik flegmatikus, lusta kutyára vágynak. A schnauzert nem elég naponta egyszer megetetni – foglalkoztatásra vágyik és a család teljes jogú tagja szeretne lenni. A közép schnauzerek gazdájuk iránti … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Yorkshire terrier
    A yorkie egyáltalán nem remegő öleb, hanem igazi terrier! Sem a nála nagyobb kutyáktól, sem az idegen jövevényektől nem szokott megijedni. Bár mérete kicsi, nem csupán szobakutya, kiválóan érzi magát a szabadban, kertben vagy éppen az erdőben kirándulva gazdájával. Gazdájához … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Csivava
    Kinek való a csivava? A chihuahua nagyon megfontolja ki legyen a gazdája, de a kiválasztotthoz végtelenül ragaszkodik. Az imádott gazdát, ha kell meg is védi, természetesen nem nagy az ereje, de nagy akaraterő rejlik benne. A szeretet és a kényeztetést … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
  • Eladó komondor 2012. január 25. szerda
    Törzskönyvezett növendék komondor szuka eladó. […]
  • Ígéretes komondor kiskutyák eladók 2012. január 19. csütörtök
    Somogyi Betyár kennelből ígéretes komondor kiskutyák, szukák és kanok igényes gazdiknak eladók. […]
  • DOBERMANN KÖLYKEIM SZERETÖ GAZDIKRA VÁRNAK 2012. január 19. csütörtök
    Minőségi dobermann kölykök eladók a MADARAS-PUSZTAI kennelben,3* oltva,4* féregtelenitve, a fülvágás kérésre megoldható, a kölykök apjuk az idei Dobermann fiatal IDC Villággyőztes YOUTH SERBIA CHAMPION,YOUTH EUROPEAN TROPHY WINNER,A.I.A.D. YOUTH CLUB WINNER,3 ország fiatal KLGY,IDC 2009 - VICE IDC PUPPY WINNER ,HD-A,Obi wan Kenobi de Grande Vinkó.A szuka egy […]
  • Skót terrier kölykök 2012. január 18. szerda
    Skót terrier kan (fekete)törzskönyvezett kiskutyák eladók, gondos gazdiknak. Február végén elvihetők. […]
  • SKÓT TERRIER 2012. január 18. szerda
    Skót terrier import és saját tenyésztésű champion kanokkal fedeztetést vállalunk. […]
Kutyás oldalak
Lovas weblapok
Macskás weblapok